 
 Beyoncé és Jay-Z uralkodónak járó bánásmódban részesítik január elején született kislányukat. A pletykák szerint a babára hat bébiszitter felügyel, a pelenkáját óránként cserélik és egy drágakővel kirakott cumit is kapott. Most a pár úgy döntött, hogy levédetik a baba nevét, mert az elmúlt hetekben többen is vissza akartak élni Blue Ivy Carter nevével. A hírek szerint a baba megszületése után feltűnt egy divattervező, aki Blue Ivy Carter NYC néven szeretett volna különleges gyerekruhákat forgalmazni, egy héttel később pedig egy parfümöt akartak a sztárcsecsemőről elnevezni. Szerencsére az amerikai szabadalmi hivatal a próbálkozásokat megakadályozta. Egyelőre a pár még nem nyilatkozott arról, hogy kezdeni is akarnak-e valamit a névvel, vagy csak biztonságban akarják tudni gyermeküket. |
 
|
Lindsay Lohan mindenkit sokkolt külsejével, amikor pár nappal ezelőtt a vörös szőnyegre lépett. A RadarOnline felkeresett egy plasztikai sebészt, hogy mondja el mi a véleménye a híresség megváltozott arcáról. " Cseppet sem hasonlít egy helyes fiatal lányra, hanem olyan mint egy rémisztő boszorkány. Az ajkai puffadtnak és merevnek tűnnek, valószínűleg a túl sok injekció miatt. A homloka is megdöbbentően sima, köszönhetően a botoxnak. Ráadásul az orrát is jóval keskenyebbnek látom mint azelőtt. Elképzelhető, hogy megműttette. Úgy tűnik Linsday rászokott a plasztikai műtétekre. Ez egy létező betegség ami, pszichiáter és pszichológus segítségével kezelhető"- nyilatkozott Dr. Anthony Youn.

|
 
 A Megasztár tehetségkutató műsor készítői úgy döntöttek, hogy a legjobb 24 versenyző párbaját előre felveszik, amely azt jelenti, hogy nem a nézők döntenek a döntőbe jutásról, hanem a zsűri. " A Megasztár folyamatosan változik, a formátummal együtt a szabály is gyakran megújul. Az előző szériákban volt, hogy a nézők, volt hogy a zsűri döntött a legjobbakról. Idén visszakanyarodtunk ahhoz a megoldáshoz, hogy a zsűri választja ki azt a tizenkettő énekest, akik aztán az élő adásokban bizonyítják a tehetségüket"- nyilatkozta a Blikknek Koltay Tamás, a Tv2 szóvívője. Úgy tűnik, a produkció nem volt megelégedve azzal, hogy az előző szériában a nézők szavaztak, sőt akkor egy-két párbajeredmény sokkolta a zsűrit. A legjobb 24-be jutott és már a tábort is megjárt versenyzők hamarosan Falusi Mariann, Bereczki Zoltán, Bochkor Gábor és Mester Tamás elé állnak, akik majd döntenek a sorsukról. |
 
 Shakira Argentína déli részén kirándult, ahol közvetlen közelről, figyelhette meg az állatokat. Kísérője azonban nem figyelmeztette a veszélyre, mivel a fókák kedves állatok és általában közönyösen reagálnak a kirándulókra." Lemásztam a sziklákon, hogy közelről megnézzem őket, és megsimogassam, amelyik hagyja. Ekkor az egyik kiugrott a vízből, és teljes sebességgel megindult felém, fenyegetően bőgött, és meg akart harapni. Ha Tony nincs ott, és nem rántgat el, szerintem meg is ölt volna, mert én teljesen lebénultam az ijedtségtől"- írja a Facebook-oldalán a híres énekesnő. |
 
 Whitney Houston negyvennyolc éves korában elhunyt. Az énekesnőre a személyes testőre talált rá eszméletlenül, a Beverly Hills-i hotelszobájában. A testőr a híresség állapotát látva azonnal hívta a mentőket, de már nem tudták újraéleszteni. Az eddigi vizsgálatok kizárták az idegenkezűséget, de a rendőrség még folytatja a nyomozást a híresség halála ügyében. Whitney hosszú évek óta komoly kábítószerproblémákkal küzdött, a szintén énekes Bobby Brownnal végigélt botrányos házassága után szokott rá a kokainra, és az utóbbi években a drogos ügyei kapcsán került a bulvárok címlapjára. Az énekesnő halálhíre megrázta a közösségi médiát, kollégái a Twitterükön nyilvánítottak részvétet. |
 
 Tóth Gabi hónapokig készült arra, hogy bebizonyítsa, ő érdemli meg legjobban, hogy az Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarországot képviselje. Viszont amikor kiderült, hogy nem teljesülhet nagy álma, akkor hosszú ideig csak bámult maga elé, majd hirtelen felpattant és kirohant a Lihegőnek nevezett közös térből. Egy ideig a hozzátartozói és a szerelme vigasztalta, de később besietett az öltözőjébe és majd csak egy óra múlva jött ki. " Biztos, még nem voltam rá kész, hogy nyerjek. Picit megzuhantam, sírtam. Lelkileg elfáradtam, de hiszek az igazságban. Remélem, egyszer az egész országban és az egész világon győzni fog minden, ami őszinte"- nyilatkozta az énekesnő a Borsnak, aki jövőre is megpróbálja. Egyébként Caramel is láthatóan csalódott volt, hogy az ítészek közül csak egy tag szavazott rá, de a Király testvérek sem vették jó néven, hogy a legjobb négyben egyetlen egy voksot sem kaptak. Apjuk, Király Tamás producer a következőket mondta a Blikknek: " Ez Magyarország, egy mutyiország" . |
|
|