Kevesebb, mint egy hét alatt átlépte a 200 milliós nemzetközi bevételt a Másnaposok 2: a Warner Bros már fel is fogadta a Craig Mazin-t – aki társíróként a most bemutatott résznél is közreműködött -, hogy kezdje el írni a Másnaposok 3. forgatókönyvét. A tervek szerint a harmadik egyúttal az utolsó kalandja is lesz a társaságnak. “Nem tudok rosszabb másnapot elképzelni, mint amit Bangkokban élek át főhőseink. Ennyi. Nincs tovább. A harmadik részben már valami olyannak kell történnie, ami kiszakítja őket ebből a körből. Eddig akárhányszor összejöttek a srácok, valami szörnyű történt… filmtrailer.hu

Igaz Jaden Smith mé g csak 12 éves, de múlt évben már főszerepet kapott A karate kölyök című filmben. Will Smith tündéri kisfia 2009-ben írta alá filmszerződését, amelyben fizetését két részletben állapították meg: először 900,000 dollárt majd később 100,000 dollárt kapott. Viszont a film annyira sikeres volt, hogy 150 millió dollár bevételt hozott, így Jaden újabb 2 millió dolláros bónuszt kapott. Igaz rengeteg pénzt zsebelhetett be a film segítségével, de a családtagok közül még mindig ő a „legszegényebb”.
Arnold Schwarzenegger , Kalifornia volt kormányzója, szívesen bújna újra a Terminátor bőrébe. Azonnal aláírná a szerződést, ha megtetszene neki a forgatókönyv, de ezzel az a baj, hogy még el sem készült. Már egyes hollywoodi stúdiók alkudoznak egymás közt a tervek miatt. Szóval a rajongóknak nem kell sokat várni, hogy újra láthassák a gépember legújabb kalandját. Viszont, hogy addig hogy fogja magát feltuningolni a sztár, az rejtély marad, mert azért valljuk be, Arnold felett eléggé eljárt már az idő.
Úgy látszik, hogy a botrányhősnő, Lindsay Lohan újra a filmvásznon szeretne hódítani. Elvileg a John Gotti maffiavezér életét feldolgozó filmbe szerepelt volna, mint a maffia felesége, Victoria Gotti. Viszont mikor megjelent a film sajtótájékozatóján, azon gondolkozott, hogy volt róla-e szó, hogy ő játssza majd a maffia feleséget, de állítólag a tárgyalás megbukott Lindsay csapata és a film producerei között. Viszont a színésznő nem keseredett el, ugyanis egy másik közelgő filmben, a Mob Street-ben keresett szerepet magának, ahol ugyancsak egy híres maffiózó kedvesét kell majd alakítania.
Az eddigi tervek  szerint október 6-án kerül vetítésre nálunk Roland Emmerich (A függetlenség napja, 2012, legújabb filmje, az Anonymous. A sztori egy tudományos körökben a mai napig sok vitát kiváltott kérdés körül forog, nevezetesen hogy William Shakespeare nem saját műveit jelentette meg, hanem más tollából származó írásokhoz biggyesztette oda a nevét. Az állítással ugyan sokan egyetértenek, ám arra a kérdésre, hogy ki lehetett a titokzatos és egyben zseniális ember, aki a történetek mögött áll, még ők sem tudják a választ… © filmtrailer.hu
Bővebben...
Úgy tűnik, Catherine Zeta-Jones rálépett a gyógyulás útjára. A színésznő, aki a napokban nyíltan beszélt betegségéről, az oly sokakat érintő depresszióról a People magazinnak, a mai napon érkezett meg Louisiana-ba, új filmje, a Playing the Field forgatási helyszínére. A 41 éves welszi szépség elárulta, azért állt nyilvánosság elé a betegségével, hogy ezzel is arra bátorítson másokat, hogy nyugodtan forduljanak orvoshoz, nem szégyen segítséget kérni. És amint azt az ő esete is példázza, nagyon is megéri így tenni. Senkinek sem kell egyedül szenvednie, és nem szégyen beismerni, hogy bajban vagyunk. És való igaz, Catherine remekül néz ki, és öröm látni, hogy milyen jól érzi magát, milyen életteli.
Meglehet, hogy Robe  rt Pattinson új filmjének egyes romantikus jelenetei meghatják majd a nézőközönséget, de Reese Witherspoon elmondása alapján maga a jelentet nem lehetett valami könnyfakasztó. Pattinson kicsit máshogy adta elő ugyanazt az eseményt, az ő emlékeiben úgy él a dolog, hogy sírva fakadt Reese láttán, annyira szexinek találta. Na igen, biztos kibúvót keres magának. Reese elmondta, hogy Pattinson iszonyatosan meg volt fázva, és végig szipogta az egész jelenetet. Persze biztos kevésbé zavaró így beállítani a dolgokat, bevállalva egy kis sírást, mint elismerni azt, hogy partnerünk idegeire mentünk a szörcsögéssel. Azért valljuk be, az ifjú kiterjedt rajongótáborát egyáltalán nem érdekli, hogy mi is történt valójában. Csak készüljenek a romantikus filmek az ő főszereplésével.
Robert Pattinson és Reese Witherspoon leaglább olyan hatásos belépővel érkeztek meg és kezdték meg közös filmjük bemutatóját A Water for Elephant-ot, mint egy elefánt. Sőt, talán még meg is haladták. A főszerepeket játszó Pattinson és Resee Witherspoon a vörös szőnyegen egyik közös képet csináltatták a másik után, fényképezkedtek a rajongókkal, és még interjúkat is adtak szép számmal. Úgy tűnik, kifejezetten élvezték ezt az estét. Az eseményre a manhattani Ziegfeld Theater-ben került sor.

Tegnap Reese egyik barátj  át látogatta meg Brentwood-ban, a következő képek akkor készültek. A színésznő arról mesélt az MTV-nek, hogy milyen is volt a Water for Elephants forgatatásán együtt dolgozni az Alkonyat filmek ifjú sztárjával, Robert Pattinson-nal. Na és, hogy milyeneke voltak a szerelemi jelenetek. A szőke színésznő nem volt nagyon elragadtatva, az biztos. Elmondta, hogy Rob-nak volt a legdurvább, legrettenetesebb megfázása, amit valaha is látott, és hogy soha ilyen beteg színésszel még nem kellett együtt dolgoznia. Hozzátette, hogy Rob szinte minden egyes másodpercet végig szipogott, és ez a legkevésbé sem volt romantikus.
Mióta véget ért a Lost, Eva  ngeline Lilly sikeresen elkerülte a nyilvánosságot, és békésen éldegélt Hawaii-on. Az Us Weekly információi szerint nemrég azonban lencsevégre kapták a színésznőt, méghozzá nem is egyedül. Lilly hawaii otthona körül sétálgatott, és a képeken látszik, hogy milyen szépen gömbölyödik a pocakja. Habár eddig még nem nyilatkozott várandósságáról, 2010 decemberében készült képek (amikor egyáltalán nem tűnt még várandósnak), és egy kis matematika segítségével könnyen a végére járhatunk a dolgoknak. Így vagy úgy, gratulálunk a kismamának és a boldog családnak.
|