 
Eredetileg Ridley Sco  tt lett volna a rendezője a Wolf of Wall Street című tőzsdés filmdrámának, azonban a legújabb hírek szerint Martin Scorsese vette át a helyét – Scorsese így a tavaly nagy sikerrel vetített Viharsziget után ismét Leonardo DiCaprio-val dolgozhat együtt. A forgatókönyvet a Maffiózók sorozat egyik írója, Terry Winter írja Jordan Belfort memoirjai alapján, ami egy brókercég drog-, alkohol- és szexfüggő vezetőjének felemelkedését, majd bukását mutatja be. Belfort a ‘80-es években multimilliomos lett, 1994-ben pedig tőzsdei manipulációk miatt elítélték és kitiltották az üzleti világból. “Közel négy éve dolgozom a sztorin, és el sem tudom mondani, mennyire izgatott vagyok, hogy Leo-val és Marty-val dolgozhatok együtt” – nyilatkozta Belfort. “Az elképzelhető legjobb álomcsapat, határozottan megérte várni rájuk”. A forgatás a tervek szerint június elején kezdetét veszi. © filmtrailer.hu |
|
 
2011. március 10-é  n, a nemzetközi premierrel egy időben mutatják be itthon a Karácsonyi ének és a Polar Express készítőinek új, 3D-s animációs filmjét, az Anyát a Marsra /Mars Needs Moms/ című szórakoztató sci-fit, melyhez most egy új trailert is kiadott a Disney. Tartalom: A 9 éves Milo (Seth Green) csak akkor döbben rá, mennyire hiányzik neki édesanyja (Joan Cusack), amikor rájön, hogy Marsról érkezett idegenek akarják őt elrabolni, saját gyerekeik felnevelésére. © filmtrailer.hu
|
|
Bővebben...
|
 
Darren Lynn B  ousman, a Fűrész 2-3-4 rendezőjének új horrorfilmjéhez, a 11-11-11-hez decemberben kaptunk néhány posztert, most pedig megérkezett az első előzetes is a 2011-én moziba kerülő alkotáshoz. Tartalom: Felesége és gyermeke tragikus halálát követően a sikeres író, Joseph Crone Spanyolországba utazik, hogy újra felvegye a kapcsolatot haldokló, elhidegült apjával és testérével. A sorsnak azonban más tervei vannak Joseph-el, és különös események zivatarába kerül, amik valamilyen módon mindig a 11-es számhoz kapcsolódnak. © filmtrailer.hu
|
|
Bővebben...
|
 
Mitchell (Colin  Farrell) épp most szabadul a fegyházból, ahol az utóbbi három évet töltötte, a bejáratnál régi jóbarátja és bűntársa, Billy (Ben Chaplin) fogadja. London legrettegettebb emberének tiszteletére rendezett partira a keleti rész összes bűnözője meghívást kapott, ám Mitchell megváltozott a börtönévek alatt. Nem vágyik másra, mint egy tisztességes munka, ami mellett nem kell aggódnia, hogy visszakerül a rácsok mögé. Sikerül is állást szereznie magának egy gyönyörű és híres színésznő (Keira Knightley) testőreként, ám a londoni alvilág egyik vezetőjének, Mr Gant-nek (Ray Winstone) más tervei vannak vele. Mitchell tudja, ha visszautasítja Gant ajánlatát, nem csak saját maga, de mindenki a környezetében veszélybe kerülhet… © filmtrailer.hu
|
|
Bővebben...
|
 
|
Felmerült a kérdés, hogy miért van ennyi ostoba újrafeldolgozása olyan régi filmeknek és ötleteknek, mint például a Buffy, a vámpírok réme. Reméljük, hogy aki a kérdést felvette, még idejében elbarikádozta az ablakait. A vámpír rajongók néha annyira elvakultak, hogy akár arra is képesek, hogy lerombolják a házadat. (Itt egy elterelés: Robert Pattinson-nak olyan a feje, mint egy kifehérített tégla. Menekülj!) Bárhogy is, itt van az elejétől, hogy miért is készítik el újra az olyan filmeket, mint a Hulk, a Buffy, a Superman vagy a Pókember: Pénz. Vagy még pontosabba, garantált pénz.

|
|
Bővebben...
|
|
|
|
|
6. oldal / 6 |