Már megjelent a Wii U ami a Nintendo újgenerációs konzolja, ez az első olyan készülék ettől a cégtől ami futattja a HD grafikájú játékokat, ez oriási előrelépés a cégnél és ezzel egy újkorszakot indítanak el a játékaikban. Emelett egyéb előnyei is vannak az új Wii U-nak ugyanis ez a változat érintőképernyővel felszerelt de a játékot magán a kontrolleren is végig játszhatjuk ha a tv-t másra akarjuk használni. Úgy általában is egyre többen játszanak videojátékokkal de a NIntendo ezzel az újítással még nagyobb tömegeket érhet el mint eddig, ezek az újítások sokaknak hiányoztak már akik eddig esetleg hezitáltak is, hogy vásároljanak e de most biztosak lehetnek benne, hogy olyan készüléket vesznek ami remek játékélményt nyújt majd.