A gyerekek legendás fantáziája úgy gondolom, hogy mindenki számára ismert. Ez a fajta imaginációs technika teszi számukra lehetővé azt, hogy a világunkból származó különféle új információkat feldolgozzák, megértsék és magukévá tegyék. Persze ezt sok játszáson és játékon keresztül csinálják. Köztudott, hogy a játékok révén tudunk a legjobban tanulni. Hiszen felnőttként is, ha játszottunk már pár menetet az I KNOW játékkal, akkor megtanulhattuk, hogy az egyik meg az a másik együttes mikor alakult, kik voltak a tagjai, ahogy mondjuk olyan infók is beépülnek a tudatunkba, mint hogy ki hányadik elnöke volt Amerikának, és még csak észre sem vettük, hogy ezeket mind megtanultuk, csak úgy egyszerűen beépültek az elménkbe.
Gyerekek esetében számos dolog megtanítható és rögzíthető az építőkocka segítségével. Ezzel a játékkal meg tudjuk őket tanítani a különböző színekre, a formákra, a mozdulataikat, a kézügyességüket fejleszthetjük, erre ráépítve pedig nagyobb volumenű dolgokat is megtaníthatunk nekik: mondjuk azt, hogy a különböző lakásbelsőkben milyen az ideális elrendezés. Az építőkocka minden kicsiknek szánt oktatási intézményben és otthonban megtalálható, különböző fokozatokra emelhetjük a játék nehézségét azáltal, hogy egy bizonyos életkor után a nagy puha építőkocka készletet átcseréljük DUPLO-ra vagy LEGO-ra. Az egészen kicsi gyerekeknek készült építőkockák nem csak hogy puhák és nagyok, de még sarkaik is lekerekítettek, hogy ne tudjanak vele senkit sem megsérteni.