Külföldön a PlayStation a népszerűbb

Külföldön a PlayStation a népszerűbb, nem az Xbox. Talán ez azért is van így, mert a Sony PlayStationje (PS) egy kicsivel idősebb mint az Xbox, ugyanis a konzol már 1994-ben megjelent Japánban, majd hamarosan, 1995-ben már Amerikában is megkezdte a térhódítását, míg az amerikai Xbox csak 2001-2002 környékén debütált. Állítólag hazánkban azért lett népszerűbb az Xbox, mert jól marketingelték, az is elképzelhető, hogy az általános 10 éves fejlődésbeli csúszás miatt még nem is alakult ki akkor a kultusza a PlayStation-nek, hogy ez meggátolja az Xbox-t abban, hogy ekkora népszerűségre tegyen szert. Bár az tény, hogy a PlayStation generációk közt nincs akkora különbség, mint az Xbox első generációja és a későbbiek közt. Az Xbox esetében ugyanis nem voltak kompatibilisek a darabok, a PS játékok viszont lejátszhatóak az újabb eszközökön is. Mindenesetre a verseny nem áll meg a két cég közt, ha az egyik előrukkol valamilyen új ötlettel, biztos, hogy kíváncsian fordulunk a másik felé, hogy vajon mit tud felmutatni?

Táblagépet, de milyet?

Az okostelefonok mellett egyre több ember rendelkezik táblagéppel is. Vannak ugyanis olyan funkciók, amelyeket igaz, hogy az okostelefon is tud, de jóval nehézkesebb okostelefonnal csinálni, mint táblagéppel (pl. gépelés). A táblagépek közül a legkedveltebb természetesen az iPad-ek különböző kiadásai, szériái, csak hát az ára azért sokakat visszatart attól, hogy ilyet vegyenek. Ha egy olcsóbb, de mégis megbízható táblagépet szeretnénk vásárolni, akkor jó döntés lehet, ha Samsung márkában gondolkozunk. A Samsung Androidos táblagépei egyrészt igényesen is néznek ki és nem mellesleg megbízhatóan is működnek. Ráadásul könnyen összehangolhatjuk az okostelefonunkkal, ha az is Androidos.

Csak az iPhone tok ad nekem erőt és mindent lebíró akaratot

\”Csak az iPhone tok ad nekem erőt és mindent lebíró akaratot.\” Állítaná Bud Spencer a Kincs ami nincs című filmjében ha létezett volna akkor iPhone, vagy egyáltalán mobiltelefon. Ettől a gondolattól vezérelve indultam el a legújabb Apple okostelefonommal egy megfelelő iPhone tok után kutatni.

Nagyjából az összes budapesti bevásárlóközpontot végigjártam mire találtam egyetlen egy tokot ami megfelelő volt. Egészen addig a pillanatig, amíg az árcédulára nem pillantottam és szíven nem ütött az öt számjegyű ár. Biztos voltam benne, hogy ennél létezik sokkal jobb ajánlat is, már ami a mobiltokokat illeti, és iPhone készülékemmel együtt hazafelé vettem az irányt.

Szerencsére találtam egy tökéletes webáruházat, ahol megtaláltam pontosan azt amit kerestem. Elegáns tartozékok, prémium kiegészítők. Marketing szövegnek nem rossz, de szerencsére a termékek is hasonlóképp mutatnak az oldalon. Kiválasztottam egy iPhone tokot, ami prémium fogást ígért és tökéletes illeszkedést alig pár ezer forintért.

Amikor megérkezett örömmel tapasztaltam, hogy minden leírt mondat igaz volt a tokról, így bátran ajánlom mindenkinek a Phonebox.hu tokokkal teli oldalát, ahol szinte minden készülékre megtalálható a tökéletes védelem.

Screentec üvegfóliák

Kétféle ember létezik. Van aki minden adandó alkalommal leejti a mobiltelefonját, természetesen kijelzővel lefelé, és van aki még soha nem ejtette ki a kezéből. Az első típussal sincs semmi baj, csak megfelelő kijelzővédelmet kell használnia az okostelefonjára egy iPhone üvegfólia, vagy esetleg egy Samsung kijelzővédő fólia személyében. Én ár megtaláltam a legjobb márkát ami egy webáruházban kapható, ez pedig nem más, mint a Screentec.hu weboldala, ahol csak és kizárólag ellenőrzött minőségű prémium terméket kapsz házhozszállítva.

Ha te is gyakran ejted el okostelefonod, akkor többé nem kell aggódnod a karcos kijelző, vagy a betört érintőképernyő miatt. Használj egyszerűen csak egy megfelelő Screentec üvegfóliát, ami prémium minőségével és valódi 9h keménységével megvédi okostelefonod előlapját minden balesettől.

A termékek egyesével ellenőrzöttek, és mindegyik dobozát külön írják alá, miután az üvegfólia, vagy a kijelzővédő műanyag fólia átment a minőségellenőrzésen. Amint rátaláltam az oldalra, rendeltem is magamnak egyet és amint megérkezett, már értettem mi a különbség a prémium és a hagyományos kijelzővédők között. Egy biztos, ha legközelebb fóliát rendelek, akkor kizárólag a Screentec üvegfólia jöhet szóba.

A jó ágy titka

Az éjszaka minőségét nagyban meghatározhatja a környezet fontos, hogy nyugodt környezetet teremtsünk magunk számára ahol megfelelően tudunk pihenni és a reggel jól fog indulni mert kipihentek leszünk, nem fog fájni a fejünk vagy a hátunk. Érdemes Boxspring ágyat választani, ez egy remek matractartó rendszer, melynek külső anyaga textil vagy textilbőr, belsejét tekintve pedig multi rugós rendszer poliuretán hab alapon. Egy ilyen ágyon biztos, hogy remekül fogunk aludni és ne kell az álmatlan éjszakáktól tartani mert ez kitűnő környezet az alváshoz. Fontos, hogy a hálószobát is úgy alakítsuk ki, hogy a pihenésre tökéletes legyen, ne zsúfoljuk tele elektronikai kütyükkel.